a szerdai napom kiváltkép kalandosra sikeredett.de ne is szaladjunk annyira előre, volt itt ket dolog amelyek szerepet jatszottak ebben. az első, a boszorkányok éjszakája nevü rendezvény,mely dióhéjban csak annyi,hogy a TIK kilett diszitve a dolgozók,be voltak öltözve és különbözö előadások, kvízek, vetélkedők, kézmüves és egyébb foglakozások voltak majd egész este és éjfél után inygér lehettett leadni a késedelmes könyveket. a másik az ezen a héten tartott észt hét. gondolom finn-ugor tanszék rendzete és egész héten minden este valahol vanvalami ami az észt kultúrát mutatja be, például folkzenei est,vagy észt szinházi est, vagy felovasó est, vagy nemtom,de gondolom vanróla valami sejtésetek.
Úgy kezdődött,hogy konzultáltam a csitt-csatt Ádámmal,hogy mi bizony boszorkányok estéjét megtekintjük és előtte vagy után esetlek közben beviszünk némi szeszt az arcunkba.
Természetesen nem ment ilyen simán a dolog,de ez sose baj.
Így hát először elmentünk a egy észt folkzenei estre,ami rend kivül jó volt. négy fiatal zenélt és énekel.használtak dudát, tangóharmónikát küldnböző furujákat és sípokat meg ilyne fengetős dolgokat. nekem nagyon teszett ,de úgy vettem észre, hog nemvagyok ezzel egyedül:)
ez után TIK felé vettük utunkat két kétliteres kannás bozalommal és némi lónyállal. mikor odaértünk le ültün kelőtte és ott elkezdtün iszni majd később meg dagadta csapat és az alp 3ból már vagy 8an voltuk. hát végül is jó el voltuk, szövegelés kocintások mellet mulattuk az időt.
valamikor éjfél után meg állt egy busz a TIK előtt és az emberek elkezdtek rá felszállongani. így hát mi is.
valójában fogalmuk sem volt hová megy,de elhatároztuk,hogy utolsók leszünk akik leszállnak róla.így hát nem is nagyon tudtuk,hogy most visz-e vagy hoz-e minket csak iszogattunk meg énekelgettünk a tömegben...végülis nem jött össze a terv,mert az alap társaság 2/3ának nagyon kellet már üriteni,szóval leszálltunk a Mars téren. kissebb vita után eldöntöttük,hogy végülis először éjjel-nappali,aztán Ádámékhoz.
tehát beszerztük a szükséges tablettás vackot,elindultunk.
kis triónk harmadik tagja Miskovics volt, aki történetesen musicalokban énekel.
wzwk után a róttuk szeged üres utcáit és énekeltünk,sokat és jó magyarul és angolul.
majd bültünk egy pandra két tömbház közé és Mikovics rázenditett a tökéletes akusztiával és teljes hangerővel A csillagok idején-ből és az István a királyból énekelt,ez hihetlen frankó volt és megelepő,de kb. fél óráig nem szólt ránk senki,aztán persze igen,szóval tova vonultunk, Ádámékhoz érkezve eldöltünk mit 3 darab kő. de fogalmamsincs mennyi lehett az idő.
valamilyen apropóból széjjel hajigáltam a lakásban egy csomag teszkós gumicukrot. ami jó volt és reggel vadásztuk őket egy darabig:)
enge az ablakon befolyő napsgarak keltettek, Miskovicsot a macskák:) engem speciel nem zavart,hogy másnzak,tekrgőznek,dörgölöznek,nyalakodnak,vakararóznak körülttünk. őt annál inkább:D kicsit agonizáltunk, aztán megnéztük a Tim Burton Halott Menysszonyát és indultunk tova:)
a reggel egyik fény pontja,Miskovics szájából hangzott el: "Tiszta mocskos vagyok...ja nem,macskás."
ez egy fantasztikus este volt.köszönjük.
Őrültek közt, bolond aki óriásimutánszöldcitrom...
2008.03.14. 11:07 | FeAnor | 1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://feanor.blog.hu/api/trackback/id/tr34380472
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Useless-girl 2008.03.15. 00:31:37
ÁÁÁÁ!!! A Halott menyasszonyt??? Azt én is rég hajkurászom már. :S (Na nem baj, holnap lejon helyette a Sweeny Todd)
Utolsó kommentek