most beszéltem Chewival, akinek sikerült felhergelnie, bár nem az ő hibája. eszembe juttatta a tavalyi melómat. hasonló szituációban van most ő is, de én mondtam neki, hogy hagyja ott, amint csak lehet.
tavaly egy zöldség csomagolóban dolgoztam, de ezt legtöbben már tudjátok. jó két hónapőot húztam le ott. napi tizenkét óra, ami inkább tizenöt, ha az oda vissza utat is számoljuk. a maradék kilenc alvással és minimális szocializálódással telt az akkori lakótársaimmal.
leadtam 12 kilót és a eléggé kikészültem. viszonylag jól kersetem, de milyen áron. állatként húztam az igát éjszakánként. így utólag nem igazán érte meg, de már megtörtént ezért nem is gondolkozom rajta.
megfogadtam azóta, hogy soha többé nem fogok ostoba állatként mindent megcsinálni, nem dolgozom le a szüneteket is és akkor megyek slóra, ha kell, valamint, ha elkezdek száradni akkor igen is iszom.
ha kell keresek mást, de ilyen helyen soha többet.
Inkább halok éhen a híd alatt emberként, mint hogy állatként húzzam az igát éhbéréért.
most mérges vagyok. ilyenkor hallgatok Chidren of Bodomot.
Utolsó kommentek