(ezt a történetet ma hallottam)

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:
- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.
A fiú megkérdezte:
- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.
A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 'Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.'


Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben.

Az élet ajándék.

Ma, mielőtt kimondasz egy bántó szót, gondolj azokra, akik nem tudnak beszélni.

Mielőtt panaszkodsz az ételed íze miatt, gondolj azokra, akiknek nincs mit enni.

Mielőtt panaszkodsz a férjedre vagy a feleségedre, gondolj azokra, akik Istenükhöz fohászkodnak, hogy legyen társuk.

Ma, mielőtt panaszkodsz az életre, gondolj azokra, akik túl hamar mentek el a másvilágra.

Mielőtt siránkoznál amiatt, hogy túl nagy távolságon kell vezetned, gondolj azokra, akik ugyanezt a távolságot gyalog kell megtegyék .

És amikor fáradt vagy és panaszkodsz a munkádra, gondolj azokra a munkanélküliekre, akik szívesen végeznék a Te munkádat.

És amikor gyötrő gondolatok rosszkedvűvé tesznek, mosolyogj egyet és gondolj arra, hogy élsz és csodálatos, ami körülvesz.